Kovács Ferenc mesteredző időtálló futballteoretikusi gondolatai, alapvetései. Alapmű.

Méret: A4

Ára: 3900 Ft+ postaköltség

Megrendelhető: ferenczi.attila59@gmail.com

A kiadvány előszava, ajánlója:

Amikor 16 évesen Szegedről leigazolt a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, és a különböző adminisztrációs gátak átugrásaként Videoton játékos lettem és az országos kiemelt utánpótlás bajnokságban felvehettem az egykoron UEFA-kupa döntős klub mezét, különösen büszke érzés fogott el.

Édesapám sokat mesélt arról a legendás csapatról, többek között a Disztl fivérekről, és természetesen Kovács Ferencről is. A korábbi sikeredző hazai mérkőzéseinket többször is megtekintette, szerencsém volt kezet is fogni vele, de tinédzserként igazából fogalmam sem volt, kinek a kezét szorongathattam meg…

Tavaly volt tíz éve, hogy az Egyesült Államokba költöztem, először a futballkarrierem és azzal párhuzamosan az egyetemi tanulmányaim, hat éve pedig már az edzői életpálya alakulása miatt. Itt, Amerikában volt szerencsém megismerkedni az FC Barcelona módszertanának titkaival, tradíciójával, és legapróbb részleteivel különböző háttérdiskurzusok, hivatalos és nem hivatalos megbeszélések, és a forrást megtestesítő személyek által tartott előadások alkalmain. Az egyik ilyen alkalommal, Issac Guerrero, az FC Barcelona metodikai osztályának egyik vezető szakembere és kutatója adott elő, amiben a klub módszertanának legújabb lépéseit ismertette velünk, edzőkkel. Ezen az előadáson, – ahogyan minden olyan sikeres szervezetnél szokás, amelyiket érdekli, illetve amely érti és tiszteli a saját múltját -, az FC Barcelona „miértjét’ vezette le egészen a futball kialakulásától kezdve.

Az egy órás előadáson, amelyben a történelem ismertetése csak bevezető volt, a katalán kijelentette, hogy a méltán híres és hírhedt barcelonai játékstílus történelmi és tradicionális hátterében a magyar futballtradíció, még csak nem is a mellékágon, hanem a fősodorban található.

Señor Guerrero kontrakulturális tettnek értékelte a magyar Aranycsapat

• futballpályán mutatott viselkedésformáját,
• a labdához viszonyított területértékelési folyamatokat,
• a kispasszos játékot,
• az önmegvalósító, ám mégis végtelenül kollektív stíluselképzelést, a puskási örökséget.

Nem tudom, hogy világos-e a kedves Olvasó számára az a tény, hogy Kovács Ferenc egy olyan hagyománynak volt a része, képviselője, továbbadója, fejlesztője, és egyik utolsó mohikánja, amelyből a mai modern futball alapvetéseit vezetik le a világ legjobb utánpótlásműhelyei, a világ legjobb edzői, és a világ futballját vezető elméleti szakemberei.

Ferenczi Attila könyvét kihagyhatatlannak, nyilvánvalóan hiánypótlónak, illetve a magyar futball egészének, így a magyar futball jövőjének szempontjából is irányt mutatónak is tartom.

• Kihagyhatatlannak, hiszen Kovács Ferenc gondolatai nemcsak futballszakmai megvilágosítást, hanem egy teljes futballteoretikai gondolatvilágot képviselnek, amely megértése, önmagából következő zsenialitása, illetve a magyarság számára oly könnyen átérezhető varázsa minden futballt szerető és értő ember számára katarzisközeli élményt jelenthet.
• Hiánypótlónak, hiszen, – amint Attila ebben a könyvben is említést tesz a „marseille-i vész” 24. órájáról -, sajnos a magyar futballtradíció kutatásának napjai elmúltak.

Ennek az oka egészen profán: mindenki elhunyt már, aki el tudta volna mesélni, össze tudta volna foglalni, keretbe tudta volna szedni a „dunamenti iskola” és a „közép-európai játékstílus” gondolatiságát.

Sajnos, Kovács Ferenc sem fog már többet erről a témáról megosztani.

Azonban van egy ember, aki erre tradíciókutatói karrierjét szentelte és aki most Kovács Ferencről ír könyvet. Egy olyan könyvet, amely bemutatja, elmeséli, elemzi, kiegészíti, elmagyarázza, és emészthetővé is teszi azt a tudástömeget, amit elődeink felhalmoztak a 20. században.

Irányt mutatónak, hiszen a rendszerváltás utáni időszak magyar labdarúgásában már volt holland és német vonal is, csak éppen a magyar hagyományokra építő szakmai irány nem volt még. Egy öngyarmatosító futballtársadalom alakult ki Magyarországon, ahol a szomszéd fűje mindig zöldebb. Ráadásul nemhogy nem történt semmiféle valódi erőfeszítés a saját kultúránk kutatói igényességgel véghezvitt hagyományőrzésére, hanem még sikerült is félreérteni és félretolni azokat az kezdeményezéseket, amelyek ebbe a történelmi és tradíciói irányba terelték volna labdarúgásunkat.

Ha valaha lesz egy ilyen kezdeményezés, ez a könyv tananyaggá fog válni.

Ebben a könyvben egy vízióról lehet olvasni – Kovács Ferenc és Ferenczi Attila narrációjának segítségével -, mégpedig egy olyan vízióról, amely manapság nemcsak egyedi, hanem kifejezetten az elfeledett kategóriába tartozik. Ez a vízió a gyökerekhez való visszatérésről szól, és azt már csak én teszem hozzá, hogy mai köntösbe öltöztetve még mindig alkalmas lenne főszerepet játszani a magyar futball modernizációjának folyamatában.

Ahogy Balla D. Károly, József Attila-díjas kárpátaljai magyar író fogalmazta meg elképesztő egyszerűséggel:

„A jelenben torlódik össze a múlt minden hiánya, hogy buzgón áttüremkedjen a jövőbe.”

Ami a kommunizmus utolsó harminc évében, illetve, ami a rendszerváltás első harminc évében elmaradt, vagyis a saját futballkultúránk előtérbe helyezése, arra a mostani évek periódusa az utolsó utáni lehetőség az elmulasztás a törlesztésére.

Ez a könyv is ennek az utolsó felkiáltásnak a terméke.

Kívánom a Kedves Olvasónak, hogy jöjjön meg a kedve a tradicionális magyar futballkultúra további megismeréséhez, illetve ahhoz a misszióhoz, ami a magyarországi futball feltámadásának útjához vezet!

Richmond, Virginia – Amerikai Egyesült Államok, 2021. szept. 12.

Militár Iván